Utolsó simitások, szendvicskészítés, útlevél ellenőrzés. Viktoré 22-én lejár. Sebaj, azzal még pont hazamehetünk (bár ha jól tudom, hazafelé lejárt útlevéllel is mehetsz). Októberben akartunk csináltatni, de akkor az ismert okok miatt nem jutottunk haza.
Idejekorán leadtuk az ún. Joker-Halbtag cetliket - ezzel egy fél napot hiányozhatnak a gyerekek a suliból. Minden gyermek hármat kap, ezeket mi karácsony előtt dörrentjük el. (Anno középiskolában a földrajztanárunknál minden félévben volt mindenkinek egy lehetősége, amikor fölállhatott és azt mondhatta, hogy aznapra ő nem készült. És a tanár akkor őt tuti nem hívta ki. Ezt neveztük anno dörrentésnek.)
Rékának csütörtökön amúgy is rövidebb napja van, Viktor meg hajszálpontos. Réka itthon volt, levitte a szemetet és mikor indultunk ő épp az utcán kvaterkázott az osztálytársaival. Halálosan jó érzés, hogy mennyire szeretik. Körbevette a 3 fiú és csak dumáltak. Egész meg voltak lepve, hogy Réka karatézni jár, hisz számukra valahogy Réka mentalitását tekintve ez a sport furcsa.
Amíg Viktort vártuk, megjelent Amin is. Kitört belőlem az alapvető gonoszság és megkérdeztem a férjem: „Kiszálljak és feldobjam a sapkáját a tetőre? Azt mondanám, hogy csak játszottunk.” (Amin volt a srác, aki egy ismeretlen teraszra dobta fel Viktor sapiját.)
Minden indulás előtt egyeztetünk a gyerekekkel, kinek mi a leckéje, és csak azt visszük haza. Szóval Viktorral is fordultunk egyet, a ház előtt kipakoltuk a táskát, a fölösleget vissza a lakásba és indulás.
Apu vezet még egyedül, hiszen a lábam zsibbad és bizonytalannak érzem az egész helyzetet emiatt. Meg is állapodtunk, hogy Linzben megalszunk, másnap megnézzük Linzet (Linzben linzertorta, na?) és utána indulunk haza.
Klassz kis hotelt foglaltatott apu. Azon már nem lepődünk meg egyáltalán, hogy elvétve van olyan szállás, ahol 5 személy egy szobában elférhet. Most először aludtunk úgy, hogy a gyerekek teljesen külön szobában. Ugyan apu telefonon kérte, hogy közel legyen a két szoba, de érkezésünkkor a recepciós egy kulcsot a földszintre, egyet meg a harmadik emeletre akart adni. No, akkor apu még egyszer ráfutott és így kaptunk két egymás melletti szobát. A gyerekek gyorsan birtokba vették és egyáltalán nem aggódtak (szemben az anyjukkal), hogy külön alszunk.
Önállóan fürödtek és a jóéjtpuszi után beájultak az ágyba. Én is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.