Leu72

Apu egy kedves (bajor) kollégája évek óta karácsony előtt „Adventsfenster” (adventi ablak) bulit tart. A faluban, ahol lakik, az advent időszakában minden nap más rendez bulit. Az övé egy kölcsöngarázsban van. Forralt bor, bajor sör, tea, almalé, víz, krumplikrém leves és különböző sült kolbászos szendvicsek (káposztával, mustárral, tormával, csemege ubival kombinálva) a terítéken. Kollégák és szomszédok kiváló estét töltenek együtt, amíg bírja testük a hideg támadását.

Este alaposan felöltöztünk – de persze ilyen helyzetre nem lehet eléggé felöltözni. A gyerekeink mások gyerekeivel együtt hamar egymásra találtak és nem is igen láttuk őket. Előbb az utcán játszottak (szerencsére ez egy kis forgalmú falu egyik mellékutcája), majd felmentek a lakásba. A kiváló hangulat sem tudta a hideget feledtetni és bár jókat ettünk és remekül elcsevegtünk a többi vendéggel, végül fél 10 után búcsút intettünk a társaságnak.

Tamiban tartottuk a lelket hazáig (el ne aludjon, mert akkor csak hisztis lesz érkezéskor), a nagyok viszont lelkesen mesélték az úton az aznapi élményeiket.

Hazaérve a szokásos menet („induljatok fürdeni!”, „kértek-e valamit inni?”), de aztán a forgatókönyv máshogy alakult. Levettük a számtalan meleg ruhát és épp a vastag harisnyákat kívántuk elpakolni, amikor előkerült a láda (az említett harisnyák és a színes kendők otthona). No, ekkor elszabadultak az indulatok. A gyerekek mindegyike színes kendőket tekert minden testtájára és indult a bohóckodás. Ilyenkor már kár is kiadni az utasítást („irány fürdeni!”), meg kell várni, amíg a hangulat lanyhul. Én egy ideig próbáltam pakolászni, majd a férjem megkérdezett (legalább negyed órája levetkőztünk már): „Te, a sapkádat nem akarod levenni?”

Mivel a paróka már eleve olyan érzés, mintha sapka lenne rajtad, el is felejtettem levenni az említett ruhadarabot. Mondtam: „nem, én zuhanyozni is így megyek”. És akkor persze megint elkezdtünk vadul röhögni. Volt már vagy 10.30, mire a gyerekeket ágyba lehetett parancsolni.