Leu72

 Rossz persze, hogy ismét a kórházba kell visszamenjek, de minél hamarabb kezdjük.....

már a parkolóban iszonyatos dugó van, ezért aztán apu kitesz a főbejáratnál és irány egyedül a betegfelvétel. Ugyanabba a szobába kerülök, amit kedden elhagytam. A hölgy, aki intézi a bejelentkezésemet, csak bámul, mikor elönti az öröm az arcom. Ez egy jó kis szoba és Liloval nagyon jól megvagyunk.

Ezután persze Lilo sikít nagyot örömében, ahogy megérkezem. A népszerűség ekkora megnyilvánulásához nem vagyok szokva és piszok jól esik. Azonnal rohan a kis kínai (ázsiai) betegápoló, hogy rendeljünk ebédet, mert ha 10-ig nem tesszük meg, akkor már nehéz ebédet kapni. Beszúrják a tűt a portba (sajna csak másodszor sikerül, de el van érzéstelenítve, nem fájdalmas, csak kényelmetlen).

Délután indul a kemo, a doktornő azt mondja, hogy nem tudja mennyire romlik a vérképem. Mondtam neki, hogy ez már nem az első, hanem a harmadik alkalom, mikor ugyanezt a kemosorozatot kapom. Ő a másodikra emlékezett, de kiderült hogy igazam volt. Máris el kellett kezdeni csöpögtetni a szembembe, mert ez a kemo a nyálkahártyát roncsolhatja. Esténként még krémet is kapok a szemembe. Az mondjuk csak azért gáz, mert utána egy ideig nemigen van wc-re járás, vagy csak erős hendikeppel (mivel ugye krémmel a szemében nem egy sas az ember....).

 Meglátogat Vanessa, akit szintén mára rendeltek be. Sétálunk egy nagyot, miközben elmeséli, hogy annyira hullott a haja, hogy le kellett borotválni. Csinos piros turbánja van, annyira jól áll neki, hogy fel sem merül: a hajhiányt leplezi. Kisfia már nehezen tűri, hogy megint kórházba kell mennie és megjegyezte, hogy az anyja nagyon puhány. Mondtam neki, hogy ez semmi ahhoz képest, hogy a fiam (ezek szerint hasra hízom?) azt kérdezte a minap: „anya, ugye nem vagy megint terhes?”