Az idő pocsék. Szakad az eső, de semmi nem számít, mert anyuval kísérjük Tamit az oviba. A kis tündér ragaszkodik hozzá, hogy csak velem jön. Bár viszonylag már stabilan megyek, de sajnos még mindig sokat ad a komfortérzetemhez, ha valakibe belekarolhatok. És ehhez Tami még kicsi. De persze igyekszem lépést tartani vele és nem is veszi észre, hogy bizony anya lábaira még ráfér, hogy megerősödjenek. Bár az ovi nincs messze, de ha már elindultunk, egy bevásárlást is hozzákötünk. Na így már egész tisztességgel elfáradok. Aztán persze otthon összekapom magam, mert mióta viszonylag erős vagyok, igyekszem a háztartásban kivenni a részem. Hamarosan úgyis leginkább rám fog maradni, majd meglátjuk milyen sikerrel. Istenieket főzünk anyuval, aki éppoly nagy zöldségrajongó, mint én. A gyerekeknek persze mindig van valami menekülőút – még ha ez nem is feltétlenül helyes.
Este meglepjük magunkat egy görög étterem látogatással. A tulaj szívét-lelkét kiteszi. Isteni fogásokat választottunk és nem is csalódtunk, amikor kihozzák. Degeszre esszük magunkat. Szégyentelenül későn érünk haza és mivel ekkora traktához nem vagyunk szokva, bizony dagadnak a pocakok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.