Leu72

Már reggel úgy jött be a nővér: ugye haza akar menni? Reméljük sikerül. Le vagyok nyűgözve, hogy itt mindenki mindent tud a pácienssel kapcsolatban. Nem számít, hogy fél órája jött be, bele kukkant a számítógépbe, és már tudja is, hogy kinek volt láza az éjjel, vagy mint legutóbb én: ki köhögött.

A doktornőm arcán azonnal lehet látni, hogy milyen hírt hoz. Most lefelé görbült a szája: tudtam, hogy nem enged a főorvos haza. Azért azt megígérte a doktornéni, hogy még egyszer rákérdez.

Amikor legközelebb jött, a gyógyszerlista volt a kezében. Ez annak a biztos jele, hogy mehetek haza. Igaz, csak holnap estig maradhatok, de isteni néhány óra lesz együtt!!!

Apu megjött és azonnal előadtam a haditervet: még ma veszünk főzőbanánt, hogy az egész család kipróbálja.

A gyerekek épp a játszótérről jöttek meg, amit megtoldottak az épp zajló ipari kiállítással, aminek számukra a legfőbb vonzereje a nyuszisimogatás volt. Valószínűleg szegény nyulak kedélyesebb délutáni programot is el tudtak volna maguknak képzelni, mint hogy haramiák nyúzzák őket tömegesen. Mindenesetre a gyerekeink le voltak nyűgözve.

Ezután apu még egy nehezített pályát teljesített. A történethez hozzátartozik, hogy az engem érdeklő hírlevelekre feliratkozom, és mióta nem üt ki a kemoterápia, utána tudok nézni régi elmaradásaimnak és az újonnan kapott hírleveleket is végigolvasom. A minap az egyik svájci elérhető árú butiklánctól kaptam e-mailt: amennyiben regisztrálok, október 26-ára küldenek 50%-os bonokat. Ezek az ígéret szerint meg is érkeztek és apu már reggel lement Rékával a butikba. Aki azt hiszi, hogy egy majd 12 éves lánnyal élelmiszeren kívül vásárolni sétagalopp, az hatalmasat téved. Apu már fel volt vértezve (tavaly egy csizmavásárlás után fél órát aludt otthon), de aztán könnyedén megugrották az akadályt. És egyúttal kinézett Réka magának egy dzsekit és minthogy közeleg a névnapja, megbeszéltük, hogy hármasban délután újra elmegyünk és ha még mindig tetszik, akkor megvesszük.

Ezeket mind elintézve rárepültünk a zöld banánra és a kakira (kicsit olyan, mintha 24 óra lenne hátra az életedből, mikori is a teljes bakancslistádat le akarod tudni).

Hazamenve előadtuk a családnak a vacsora ötletét: zöld banán salátával és mentás joghurttal (ennyire perverzek nálunk csak a felnőttek, hogy bármi nyers zöldet megegyenek, mert minden eddigi fáradozásunk ellenére a gyerekeink nem barátkoztak meg a salátával).

Otthon aztán anyu, apu (akit ki kell hangsúlyozzak ismét: a férjem) és én nekiveselkedtünk, hogy zöld banánt készítsünk. Hámozás (késsel), darabolás, sütés, olajleitatás, szétnyomás (egy pohár aljával), sütés, olajleitatás, sózás, tálalás. (Tényleg kétszer kell sütni, nem elírás.) Közben joghurt, só és menta elkeverése. (Amikor először ettem mentás joghurtot egyszerűen undorítónak tartottam.)

A nagyok gyanakvóak voltak, hiába hangsúlyoztuk, hogy igazából ez olyan, mint a krumpli. A fiam szerint a banán maga az ördög és mindentől távol tartja magát, ami banános. (Annak idején, mikor krónikus székrekedése volt, a doktornő azt mondta, hogy gyümölcsöt, zöldséget ennie kell, kivéve a banánt és az áfonyát, mert ezek további székrekedést okozhatnak. Viktor előbb azt jegyezte meg, hogy nem ehet banánt és ehhez a banánmentes diétához drákói szigorral tartja is magát. Egy igazi jellem.)

Viktor a tisztesség kedvéért evett néhány karikát, de közben láttam a világfájdalom és a heroikus küzdelem keverékét az arcán, ezért azt mondtam, hogy ha nem akar ezt enni, akkor ehet mást. A lányok viszont tisztességgel kivették a részüket a fogyasztásból. A felnőtteknek meg nagyon ízlett. Hármunk közül amúgy én vagyok rendszerint a gyenge láncszem, anyu bármit megkóstol (ő mondta anno: nem tudom mit imádnak a pacalon – na én addig nem jutottam volna el, hogy frottírtörcsit rágjak), apu sem válogatós, de pl. a lovat nem enne (mert okos, pedig mint tudjuk a disznó is az), meg azt hiszem, hogy az osztrigának se nagy rajongója. Mondjuk ha a pacal-osztriga-ló hármasból kéne választani, nálam még mindig messze a ló vezetne. Ki tudja, hátha én is intelligensebb leszek a lótól....