Életem egyik legpusztítóbb éjszakája van mögöttem. Óránként voltam fenn, 12 pohárkát használtam fel és ugye még bennem volt az allergia elleni gyógyszer, úgyhogy mint a kótyagos veréb császkáltam az éjszaka. Nem meglepő hát, hogy a reggeli, meg a tusolás után azon kaptam magam, hogy alszom. Nem bántam volna, ha a takarítónő nem annyira lelkes, mert itt csattogott körülöttem. Aztán ebéd és megint alvás.
Viziten az orvosok a pénteki hazamenetelt javasolták én meg kérleltem őket: hadd legyen csütörtök este. Csak hümmögtek. Hát majd meglátjuk.
Délután lejárt a 24 órás sárga kemo, bíztam benne, hogy van összefüggés a kevesebb folyadékbevitel és a kevesebb szaladgálás közt. Sajna nincs. Én legalábbis nem vettem észre. Ráadásul azzal vigasztaltak, hogy nem 24, hanem 48 órán át sétáltatom majd a bögréket. Rodolfó is biztos csinált ilyet: egyik percben még sok bögre az asztalon, aztán meg mind eltűnt. Sajna a nővérek pótolják.
Délutánra megint nagyon fáradt lettem. Szóltam is apunak, hogy ne jöjjön látogatni, mert csak fekszem. Ismét hamar elaludtam és ismét végigszaladgáltam az éjszakát, némileg ugyan fittebben, mert nem volt már a fékező gyógyszer bennem. Engem is fékezett, meg az esetleges rohamot is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.