A legszebb ajándék, amit a dokiktól kaphattam. Csodálatos hét otthon. Mindenki kényeztet, támogat, segít. A gyerekek ölelnek, sokat játszunk, és még el is olvasunk együtt egy gyerekkönyvet. A mozgásom lassú, de értik, hogy ez a kemo miatt van. Zsibbad kezem, lábam – ezért a lassúság – de az otthon töltött hét egyértelmű javulást hoz. Erősödöm, csinálom az előírt gyakorlatokat. Türelmetlen vagyok, de el kell ismerjem, hogy valójában minden jobban megy. Anyu nagyon alaposan masszíroz és krémez naponta, apu fürdet, ami nagyon nagy menet (érzékeny a talpam és eleinte csak ülve megy a procedúra.) Gyönyörű az idő, a nap jó részét a teraszon töltöm a nekem vásárolt kényelmes fotelben. Estére aztán el is fáradok. Meglepődve tapasztalom, hogy szép lassan szokik a szervezetem a gyümölcshöz és a salátához is (eddig ugye mindig hasmenésem volt a nyers kajától). Szedem a felírt gyógyszereket, és rendszeresen jönnek injekciózni a Spitextől (róluk már írtam).
A gyerekek egyik este gyógyító cirkuszt rendeznek, van bohóc-, trapéz-, bűvész- és akrobataszám is. Választanak ruhákat, zenéket is hozzá. Az előadás bámulatos és én szokás szerint bőgök. A gyerekek ölelnek és gyógyulást kívánnak.
17-én be kell menjek vérvételre, hogy lássuk, 19-én műthető vagyok-e. A lelet egyszerűen szuper. Alacsony a vérnyomásom, de lázam nincs és minden érték a legjobb. Pénteken akkor vissza a kórházba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.