Leu72

Nagyon jót aludtam, és nagyon fáradt voltam reggel. A vérnyomásom mindig alacsony (a tegnap du. 113/56 rekord), rögtön tudtam, hogy a mélyrepülés folytatódik. Így is lett, a nővér hozta a véreredményeket, és szépen látszódott, hogy bizony jól éreztem én ezt. Kaptam vért és plazmát is, de így is aludtam délután. Kaptam vízhajtót – nem mondom, hogy látható volt az eredmény, azon kívül, hogy wc-re futkostunk valamelyik nővérrel. De vizitnél szóltam, hogy most már annyira rossz, hogy fáj a lábam. A főorvos kétségbe vonta a hétvégi hazamenetelt (ez a legrosszabb, hogy mindig tolódik), de a dokim azt mondta, hogy akkor a következő hét elején. Mondtam, hogy már nagyon rég vagyok itt és nagyon szeretnék egy kicsit otthon lenni. A főorvos szerint a fele a mélyrepülésnek még hátravan.

Délután ismét gyógytornász. Semmit nem tud csinálni, mert megy a vízhajtó, futunk a wc-re. A lábam annyira be van vizesedve, hogy legnagyobb döbbenetére nem tudok pl. spiccelni. Befáslizná, de ilyen rossz eredmények mellett nem lehet, mert bekékül. Hát minden marad így. A héten dolgozik még itt, utána Frauenfeldben. Ott is él, ezért egy csomót utazik. Ráadásul itt gyakornok, ott már igazi fizikoterapeuta lesz. Kérdeztem (még tegnap): mi fog innen hiányozni. Azt mondta: pl. maga. Kérdem: miért? Hát pl. a múltkori fáslizásnál azt mondta, hogy olyan lett a talpam, mint a hintaló és nem tudok járni. Meg hogy úgy sétálunk, mint az öreg házaspár. (Bele kell karoljak.) Ezek mondatok nagyon jól estek.

Ma is benn volt a három gyerek. Most, hogy anyu néhány napot otthon tölt, sorban állnak a barátnők, hogy vigyázhassanak a manókra. Nem tudok eléggé hálás lenni azoknak, akik ennyire lesik a kívánságaimat.