Amikor ma bejött a doki, rákérdeztem (ha már lúd....), hogy holnap is hazamehetnék-e. Visszakérdezett nagyon rutinosan, hogy mit mondott az orvosom. Mondtam, hogy semmit, csak gondoltam megkérdezem. Azt ígérte, amit mára: ha minden lelet rendben van, akkor mehetek holnap is. Úgyhogy most itt ülök pizsuban és várom az én férjemet, aki két hét után hazavisz!!!
Elmondhatatlanul jó érzés volt a család körében lenni ismét. Arra számítottam, hogy hat hétig a kórházból ki nem mozdulhatok.
A gyerekek persze a nyakamba ugrottak (tudják, hogy csak óvatosan lehet). Már ugyan az is elfárasztott, hogy az autóban kellett ülni, de nagyon nagy boldogság volt otthon lenni. Azt hiszem, aki nem volt sosem ilyen helyzetben, az nem is tudja.
A család persze bámulatos ebéddel készült és azt hiszem, hogy ez is lett a vesztem. Fokhagymakrém-leves chipssel, gombás rizottó hallal, savanyúsággal és a végén még kávéztam, meg joghurtoztam is. Ahhoz képest, hogy a kórházban mindig fél adagokat kérek, otthon sajnos elszaladt alattam a ló. Az ebéd és az egész otthonlét (sokkal több mozgás, mint itt) annyira kifárasztott, hogy le is feküdtem. Talán egy fél óra alvás után új ember lettem. Még meg is fürödtem, de bizony ezek a hétköznapi dolgok annyira elfárasztottak, hogy aztán csak néma csendben ültem visszafelé az autóban.
Direkt egy kicsit korábban érkeztünk (fél 8), nehogy másnap ne engedjenek haza a kis kilengés miatt. A gyönyörű nap és az átöltözés annyira kimerített, hogy már feküdtem is a kórházi ágyamba.
Elég rutinosan tudom már, hogy csak akkor tudok jól aludni, ha 11 előtt nem fekszem le. Mivel folyamatosan megy belém az infúzió, 2-3 óránként ébredek és menni kell a kishelységbe. Sajnos viszont ez az éjjel a lehető legrosszabbul sikerült. Felment a lázam, nagyon fájt a gyomrom, vacogtam. Éjjel vért vettek tőlem, kaptam rengeteg gyógyszert, de a magas láz rendkívüli módon kimerített. Elindultam éjjel wc-re egyedül, de már kinn láttam, hogy semmi esélyem arra, hogy egyedül abszolváljam a visszautat. Csöngetni kellett a nővérnek, aki hozta a kerekesszéket és valahogy ketten az ügyeletes nővérrel (aki fiú), visszarángattak az ágyhoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.