Leu72

Már az egész nővér-kompánia tisztában van azzal, hogy nem alszom éjjelente valami fényesen. Vicces is lenne, ha a kórházban aludnám a legnagyobbakat! Este bejött az éjszakás nővérke, hogy bármikor ad nekem szívesen altatót (de egyszerűen félek, hogy bepisilek – tudom, mások is megoldják valahogy). Felajánlotta, hogy hoz narancsvirág teát (mondtam, hogy nagyon kedves, de semmilyen teát nem iszom soha), végül azt mondta, hogy esetleg mandulaolajos aromaterápia. Nem fejtette ki végül, hogy ez mit is takar, én meg nem ragaszkodtam annyira hozzá. Már a végén én voltam kínban, annyira kedves volt. De ez általában minden orvosra és nővérre a legnagyobb mértékben igaz. (Csak hogy mást ne mondjak, fürdés után rendszeresen megkérdezi az aktuális nővér, hogy bekrémezze-e a hátam. Hát ilyenkor mondom: ha már az élet így hozta, szerencsés, hogy ide kerültem.)

Előre szóltak: ne ijedjek meg, hogy szép lassan amúgy „páratlan hajkoronámat” el fogom veszíteni. Ez nem úgy lesz, hogy keddről szerdára virradóan nem lesz hajam, hanem apránként. Bizony látom nap közben a lepedőn, a párnán és a paplanon is a hajszálakat. Ma jön a parókakészítő. Nem doboshajni lennék, ha nem jutna eszembe a kék tüskehaj, meg a derékig érő szőke, de végül praktikussági okokból mindkettőt elvetettem. Meglátom, mit javasol a jóember, aki állítólag szakmájának mestere. Azt is mondták előre: van akinek nem jelent gondot a kopaszság és én azt hiszem el is fogadom, hogy ez a betegséggel jár, de azért egy minimális mértékben (még ha csupán látvány az egész) szeretném magam így is nőnek érezni. (Előre szóltak, hogy vannak vicces kendők is, teljes egészében az én választásom, hogy mit akarok. A parókát részben, vagy egészben még a TB is fizeti. Ezt majd meglátjuk, de én ilyen gyakorlati szempontokkal nem foglalkozom. És szerencsére apu is teljes mértékben pozitívan áll hozzá. „Amit csak szeretnél drágám!” Azért a kék hajra valószínűleg nem teljesen így reagálna.)

Bejött a jóember, hozott vagy három prosit. Hát ha ilyen a műhaj, akkor nem kell aggódnom, lesz választék. A katalógusokban néhány nő mutatja be a frizkókat, de azok olyanok, hogy bárki megirigyelhetné. Azt már megtudtam, hogy az igazi haj kényes, ezért ezek tényleg műhajak lesznek. De jól reagálnak a vízre, nem lapulnak le, nem filcesednek és nem állnak össze. Méretre is lesz igazítva, nem kell attól féljek, hogy a frufrum hátracsúszik. Bár nyilván az is egy érdekes megközelítés lenne.

Utána vártam a lumbálást. Már tényleg várom. Fontos, hogy milyen eredményt kapok a gerincfolyadékból (én tudatosan és masszívan képzelem, hogy egyre tisztább az agyvíz és egyre egészségesebb vagyok.) Az eredmény persze csak holnap lesz meg, de ha a javulás elér egy mértéket, akkor már csak heti egy alkalommal kerül sor lumbálásra. Előtte nyugtatóként a nyelvem alá kapok kis tablettát. Kiültetnek az ágy szélére, ráhajolok az asztalkámra, amint a párnám van összecsavarva és azt ölelem. Előbb a doktornő tollal bejelöl (majd rákérdezek, hogy ez egy orvosi toll-e), utána érzéstelenít és megcsapol. Ha ez kész, akkor cserébe kemot visszaenged a gerincembe. Ezután szigorúan egyenes ágyon kell feküdni. Leragasztják a sebet (ez tényleg egy erős ragi, még másnap se akar lejönni), kapok a nyomás fokozása miatt a derekam alá egy homokzsákot és kedvem szerint olvashatok, vagy alhatok. Előbb mindig elhatározom, hogy olvasok, de bizony rendszerint elbágyadok. Két óra szigorú fekvés után felkelhetek (persze óvatosan.). Most azt hozta a sors, hogy fel se kellett kelni, mert rögtön jött a pszichológusnő, akivel ismét beszélgettünk. Gyerekekről, blogról és arról, hogy hihetetlen erővel és kisugárzással bírom a megpróbáltatásokat. Elmeséltem azonban, hogy a mécses bizony néhanap eltörik. Aztán talpra állok, mert cél a gyógyulás.

Megérkezett az orvoskompánia is. Érdekes, hogy itt reggelente 7.30 körül indul a nap. Vért vesznek, súlyt, vérnyomást, pulzust mérnek, sőt a vér oxigéntartalmát is. (Az már legtöbbször 100%, a nővér van leginkább meglepve.) A vizit délután jön csupán. Mindig kedvesen, mosolygósan, érdeklődve kérdezik, hogy hogy vagyok, és mivel mindig azt mondom, hogy „minden nap jobban”, ma meg is jegyezte a doki: „maga a mi reklámunk”. Ez nagyon jól esett. Mindenki belevilágít a számba (gombagyanú), aztán továbbsorolnak a következő beteghez.

Kicsit késve kaptam ezért ebédet. Itt rugalmasan lehet kérni (azt hiszem kettőig), de természetesen, ha orvosi beavatkozás adódik, akkor félreteszik. Ebédből (nagyon laktató) mindig fél adagot kérek. Ma pl. mandulakrémleves volt (sose ettem és mennyei volt), majd krumpli, spenót, omlett, saláta és öntet hozzá. Desszertként eper, de azt mindig később kérem, mert a fél adag is annyira elterít.

Alig hogy befejeztem az ebédet, megérkezett ismét a gyógytornász. Elmesélte, hogy lumbálásos napokon persze igyekezzem az erős megterhelést kerülni, de azért itt is van alkalom (ágyban, vagy az ágy szélén ülve erősíteni). Hanyatt kellett feküdnöm és egyenes lábbal a takarómat taposni. Ezáltal bemozdul a csípőm és gyorsabb a szúrás helyének gyógyulása. Szintén jó megoldás, ha a felhúzott térdeimet jobbra, míg a felsőtestem balra csavarom el. Vagy a mellkasom előtt összefonom a karom, és jobbra - balra (fekve) elfordulok. A végén kiültetett az ágy szélére, ahol vállkörzés gyakorlatokat csináltunk.

Rendkívül jól esik, hogy van idő, energia (és nyilván pénz) arra, hogy ne csak szigorúan a betegséget kezeljék. Annyira kedvet kaptam a mozgáshoz, hogy meg is fogom ismételni a gyakorlasort.