Leu72

Kifejezetten jól aludtam. Fél hat körül jeleztem az ápolónőnek, hogy fázom. 37°C volt a testhőmérsékletem, ezért csak feljebb tekerte a fűtést. Ellenben a reggeli ápolónő már 39°C-ot mért. Azonnal kaptam lázcsillapítót, ami nagyon gyorsan levitte a lázam és ezzel együtt a vérnyomásom is 80/60-ra. Úgy éreztem, hogy nem vagyok magamnál egyáltalán. Végigaludtam a reggelt, aztán megreggeliztem és újra aludtam.

Bejött a doktornő, aki elmondta, hogy gerinccsapolást fognak végezni, valamint megkapom az első adag kemót szintén a gerincbe. Sokaknál ugyanis a csontvelő helyrejön, nem termel beteg sejteket, de az agyvízben maradnak, és kezdődik az egész folyamat elölről. Ébren leszek, de azt ígérte a doki, hogy kaphatok valami nyugtatót. És nem kell aggódjak, fiatal a szervezetem, jól fogom bírni.

Vért is fogok ma kapni. Állítólag sokkal fittebb leszek. A ma reggelhez képest mindenképp. Elvileg van egy kis rizikó allergiás reakcióra, de sokszorosan megnyugtattak, hogy a vércsomagokat alapos ellenőrzésnek vetik alá. Mindenesetre lennék már egy nappal öregebb!!!

A dolog szerencsére úgy alakult, hogy a doktornő és a vezető főorvos bepattantak a szobámba, hogy akkor most megcsinálják. Kértem valami enyhe nyugtatót (a nyelvem alá kaptam), át kellett ölelni a párnámat, előbb bejelölték a gerincemen a célkeresztet, fertőtlenítettek, érzéstelenítettek és szúrtak. Teljesen elviselhető volt az egész. Utóbb a doktornő bevallotta, hogy genetikailag kicsi a rés a csigolyáim közt, ezért egy kicsit lassabban haladtunk, de végül ment. Aztán benyomták az első adag kemot a gerincembe és nagyon gyorsan hanyatt fektettek. Kaptam egy homokzsákot a seb alá (hogy ne csordogáljon a gerincfolyadék), a kezembe újságot és a szigorú meghagyást, hogy két órán át vízszintesen kell feküdnöm. Bár olvasni akartam, de nagyon elaludtam. Mintha valaki kivette volna a homokzsákot, ill. amikor már felébredtem, bejött egy kedves pszichológusnő elbeszélgetni. A betegségről, annak elfogadásáról, a családi életünkről, a gyerkekről. Alig vártam, hogy elmenjen és már aludtam is tovább. Aztán megkérdeztem, hogy három óra fekvés után felkelhetek-e. Megengedték és máris hozták az ebédet. Aztán az egész délutánt félkómában töltöttem. Apu bejött, neki sem voltam nagy partner. A doktornő este még rám nézett és elmondta, hogy hogy holnap lesznek eredmények, de a lumbálás sajnos a kórházban töltött idő rutinja lesz. Lehet, hogy olyan ez, mint a fiúknak a prosztatavizsgálat: először még rettegnek tőle, a másodikat kibírják, a harmadikat meg már várják.