Leu72

Egy hónapja leegyeztettük az ovival: Tamarával bemegyünk ismerkedni, barátkozni. Itt a kötelező óvodai év az az iskola előtti utolsó év lenne. (És a nagyobb falvakban, városokban van lehetőség két éves ovira is. Ez nálunk sincs másképp.) Mi jónak tartottuk, hogy hamarabb kerüljön közösségbe, egyrészt a gyerektársaság miatt, másrészt pedig azért, hogy elsajátítsa a nyelvet. Réka és Viktor is utálta ezt az egész napos ovit, főképp azért, mert salátát kellett enni. Szerintünk viszont azért, mert bántotta őket, hogy én addig a másikkal otthon vagyok. El is mondtam nekik előre, hogy nem ám elriasztani a húgotokat!!! Besántikáltam hát Tamival az oviba (csoportja a másodikon, lift nincs), és amíg én az óvónővel beszélgettem, Tami higgadtan legózott. Nagyon tetszett neki. Meg is beszéltük, hogy másnap 8.45-re megyünk és 11-ig marad szülői kíséret nélkül az oviban.

Aznap délután apu otthon maradt. Elvitt engem az ügyeletre. Bejelentkeztem, elmondtam, hogy mi a bajom (egész a bölcsességfog-húzástól kezdve) és ezután 5(!) órát várakozva a dokik arra jutottak, hogy megerőltettem a lábam. Kaptam fáslit, Voltaren krémet, kötést és sínt a térdemre. Adtak még fájdalomcsillapítót, de az semmit se ért. Azt mondták, hogy nagyon rossz íze van, de a hatása príma. Nos, az íze pokoli volt és sz....t se ért. Megállapították, hogy meg van duzzadva a térdem (ehhez apukám nem kell diploma), de a kíméletes életmódtól jobb lesz. Akartak mankót is adni, de apu egy egykori félrelépése kapcsán az már volt otthon. És végül a doki megjegyezte: “Félre ne értse, de nem olyan nagy a maga problémája!” Akkor még nem tudtuk, hogy mekkorát tévedett.

Apu ezután hazavitt és én csak pihentem, olvastam Rékával (ha mi kettesben vagyunk, vagy nagyokat sírunk, vagy fergetegeset röhögünk - most azt hiszem, mindkettő volt). Éjszaka rettenetesen fájt a lábam. Bármennyire is undorodtam már a Flector ízétől (vízben oldódó mentol), kénytelen voltam bevenni. Ettől aztán, bár izzadva, de viszonylag jól aludtam.