Leu72

Reggel nagyon jól érzem magam. Jól aludtam, nem volt lázam sem. Viszont: gyűlik bennem a víz. Szólnom kell Marcelnek, hogy ez nem mehet így (a súlyom már 64 kg, pedig 62-vel kerültem be), mert a lábaim olyanok, mint az elefánté. Tényleg. Képzelj el egy kilós kenyeret és képzeletben toljál bele 5 krinolint. Na ilyen egy nőies láb. Máris kapom a vízhajtót. Még szerencse, hogy a lábam a tegnapihoz képest is sokat javult. Olyan apróságnak tudok örülni, hogy végre normálisan (nem félig nyújtott lábbal) tudok leülni. És ugye ha nem tudnék jól járni, akkor a vízhajtó hatása már a szobaajtóban jelentkezne.

Marcel átszellemült arccal jön be: szerzett valakit az aneszteziológiáról. Bejött a doki és úgy berakta a kanült a kézfejembe, mint a huzat. A könyökömből ezzel párhuzamosan kiveszik a másik kanült, és az új kanült a kézfejemmel együtt úgy bebugyolálják, mintha bokszoló lennék. Vicces. Mindenesetre nagyon boldog vagyok, mert ezen át vért is lehet venni, mert be is lehet kötni az infúziót. Végre egy jó alkalom, megpihen az alkarom.

Délelőtt megérkezik anyu repülővel és a gyerekek apuval boldogan várják. Boldogságuk csak fokozódik a Burger Kingben, ahol nem csak “kiváló” gyerekmenüt kapnak, hanem valami ocsmány dinófigurát is hozzá. A gyerekek persze repesnek és Tami még itt benn meg is mutatja, hogy csókolóznak a dinók. Nem tudom egyébként, hogy vajon erre a legnagyobb dinókutatók gondoltak-e már, vagy csak az én legkisebb csemetémben merült fel. (Mármint a dinópuszi.) Nagyon boldog vagyok, hogy a család bejöhet. Mindenki kap fehér köpenyt és a lábukat valami fertőtlenítő lábtörlőn kell végighúzni. Aranyos: mintha egy orvosbrigád jönne be.

Miután elment a családom, szeretettel várt a reumatológus doktornő. Nagyon aranyos volt, mondta, hogy támaszkodjak rá, de hát ő kb. 38 kg volt, esélye sem lett volna megtartani normál állapotomban sem, hát még így, vizeshordó gyanánt. Vizsgálgatott, ultrahangozott és megállapította, amit már eddig is tudtunk: folyadék van a térdemben, de nem sok. A térdem valóban egyre jobb, már az egész talpam le tudom tenni a földre, amikor lépek. (Ez egy egészséges lábú embernek szinte fel sem fogható eredmény.)

Este még meglátogat Noémi, akivel végignevettük a látogatást. Kicsit aggódtam is, hogy ránk szólnak, de szerencsére ez nem történt meg.

Apunak összeírtam a heti menetrendet, ami nekem egyértelmű, de neki nem biztos. Ki mikor tornázik, úszik, ki megy szülinapi bulira (az élet megy tovább és a gyerekeket semmiből nem szeretnénk kirángatni), mikor szoktam virágot locsolni és ne felejtse el Viktor napi matekgyakorlását se.