Leu72

 A délelőtti vérvétel eredményét megnézve azt gondolom, még akár ki is kerülhetek az apláziából holnapra. Gyulladás nincs, a hemoglobin ingadozik, de átlag fölött és ez a lényeg. A doktornőt figyelmeztettem, hogy beszéljünk a karácsonyi eltávozásról, mert nagyon szeretnék hazamenni (haza: Magyarország). Mondta, hogy emlékszik az ígéretére és beszélni is fog a főorvossal erről. Bár most viszonylag hosszú a gyerekek téli szünete, de persze én egy rövidítettel is beérem, meg meg is ígérem, hogy küldök rendszeresen vérvételi eredményt. (Ugyan anno a terhességnél pont fordítva volt, a magyar orvos kért be svájci vizsgálati eredményeket és kiderült, hogy otthon nem pont ilyen tartalommal vizsgálnak az adott héten. Szóval később otthon megismételtük. De a hemoglobin az mindenütt hemoglobin, nem hiszem, hogy nagy tévedés lehetősége állna fenn.)

Kaptam egy 71 éves német szobatársat. Az előző (Vanessa) sosem ette meg a levest. Ő viszont sosem eszi meg a salátát. Mondjuk nem is csodálom, mert napjában kétszer már unalmas. (Fene a jó dolgomat, de ezek zöld levelek összetépkedve, vagy olasz, vagy francia, vagy amerikai szósszal. Az olasz balzsamecetes, szerintem a másik kettő ugyanaz.) A nő még nálam is többet beszél, de nagyon kedves, érdeklődő és azonnal tudta, hogy a fővárosunk gyönyörű és nem „budapeszt”, hanem Budapest. Meg is dicsértem. A férje félénken bekukkantott, rögtön mondtam, hogy bejöhet bátran, engem nem zavar. Ez a nő is egy mindennel elégedett, pozitív személyiség.

Vanessa, bár tényleg jól kijöttünk, de egy világ választott el olykor minket. Persze vagyok annyira politikus, hogy normálisan viselkedem és nem mondom azt, hogy szerintem ez tökéletes hülyeség. Elmesélte pl. hogy az ő Paoloja bio, fair trade zoknit hord, párját 25 CHF-ért veszi. De a Föld jövője megér annyit. Bevallom őszintén, hogy mi is sokat teszünk Földünkért, de apu a minap vett 3 párat 8 CHF-ért. Nyilván el kell telni egy időnek, amíg mi is ilyen tudatos vásárlók leszünk.

Egyik nap sem kért reggelit, hozta a saját müzlijét (tönkölypehely és lenmag), amit joghurtba kevert. Nem volt ezzel más gond, mint az, hogy mindenkinek osztanak reggelit és mindig csodálkozott a személyzet, hogy ő miért nem kap.

A kórházi ellátásról, a betegek kezeléséről, felvilágosításáról csak szuperlatívuszokban beszélhetek. Ő sokszor panaszkodott, hogy nincs mit enni és csak a legritkább esetben volt elégedett. Nagy baráti társasága van, akik mindig hozni akartak valamit, és ő meg is mondta, hogy mit. Rendszerint ez gyümölcs volt, de az egyik barátnője főzött is neki, valamilyen tipikus brazil húsos-rizses-babos egytálételt (feijoada completa).

Sokszor hallottuk a nővérekkel, hogy az lenne az igazi kórházi kezelés, ha egyben kapnánk speciális kiegészítő terápiákat, gyógynövényeket, felvilágosítást a megfelelő táplálkozásról. Az egyik nővér aztán nem bírta már hallgatni a lamentálást és azt mondta: „hát akkor nem a megfelelő helyen van”.

Kérdeztem, hogy ha már ilyen régen kezelik, hogyhogy nem kapott portot? Azt mondta azért, mert akkor örökké megmaradna a heg. Én meg úgy vagyok vele, hogy a lelkemben mindig ott lesz a lenyomata ennek, szinte mindegy, hogy van két pötty a vállam alatt.

Mindezek ellenére is nagyon jól megértettük egymást és sokat beszélgettünk.

A mostani szobatársam (Liselotte, de mindenki Lilonak hívja) szája egész nap be nem áll. A kanyarban sem vagyok hozzá képest. Egyébként a nagy korkülönbség ellenére szimpatikus. Egy véletlen folytán jöttek rá (sima vérvétel, mert egy gyulladás csak nem akart elmúlni), hogy leukémiája van. Semmit nem érzett, fájdalma, láza nem volt. Néhanap hamar kifulladt. Aztán persze a hír őt is sokkolta.

Rengeteget olvas, most épp egy Sandra Brownt, merthogy imádja a krimit. Lám, én is. Elmeséltem neki, hogy egyszer a szennyessel itt a kórházban kidobták a könyvem és a nővér megkérdezte, hogy van-e másik könyv otthon. Ezen nem lehet nem nevetni.

Halat kaptam ebédre (merthogy azt rendeltem), mire mondta, hogy ő nem szereti. Kérdeztem, hogy kimenjek-e a folyosóra enni, mert van, akit tényleg annyira zavar a hal illata (szaga?), hogy felfordul a gyomra. Megnyugtatott, hogy dehogy zavarja, egyem csak nyugodtan.

A nő egyébként nagyon fit. Most hozták ki a műtőből (ZVK-t egy katéterbevezetést kapott a válla alatti részbe, ami anno nekem is volt) és fél óra múlva már egyedül ment wc-re. Kérdeztem, hogy szabad-e, vagy kell-e neki segítség, de mondta, hogy addig, amíg bírja megy egyedül, hisz van elég dolga a személyzetnek. A személyzet meg baromi hálás, mert ha pl. olyankor jönnek, amikor telefonálok, és pl. pont injekciót kapnék, akkor felajánlják, hogy később jönnek. Mindig megnyugtatom őket, hogy nem fognak miattam futkosni, adják csak most, a telefon ráér.

Lilotól tudtam meg azt is, hogy 20 éve nem volt általános, hogy kezelések közt hazaengednek, de nyilván rájöttek, hogy mennyivel jobban gyógyul az ember otthon.