Leu72

Abban állapodtunk meg a doktornővel, hogy reggel 8-ra jöhetnek értem. Általában 7.30-kor van vérvétel. Az éjszakám megint csak pocsék volt (állítólag a kortizon miatt), a vérvételig fel sem ébredtem. A nővérke azonban a szokásos időpont helyett jóval később jött és meglepődve láttam, hogy Noémi barátnőm már megérkezett, hogy hazavigyen, mikor én még se nem reggeliztem, se nem öltöztem fel. Aztán persze belehúztam és elindultunk.

Mivel a testsúlyom még mindig alatta van annak, amivel a kórházba bevonultam, megkértem Noémit, aki jóval véznább, mint én, hogy ha van olyan nadrágja, amit már nem hord, akkor adja nekem kölcsön. Rajtam ugyanis lógnak a ruháim, mint tehénen a gatya. Most viszont kaptam Noémitől mérethelyes nadrágot, ami – ritkán mondok ilyet – rémesen jól áll. Valójában mindig is ilyen karcsúságra vágytam, más kérdés, hogy nem ilyen áron. Egyik nap döbbentem rá, hányszor mondtam azt, hogy „szeretnék több hajat, szebb bőrt és egészségesen maradva lefogyni”. Óvatosan kívánjunk, mert lám mi lett belőle. A bőröm valóban szebb lett. Hajam még nincs, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha majd lesz, akkor jobb minőségű lesz. A fogyásról meg ugye már beszéltem.

A hazaérkezés elképesztő boldogság. Bár csak néhány napot kellett kórházban töltsek, de mégis. A gyerekek nem voltak még otthon, engem meg elkapott a tornádó. Ilyenkor meglátom azt, amit nem kéne és azonnal helyrerántok mindent. Jelen esetben a könyvespolc volt az áldozat: széken ülve rendet raktam.

A gyerekek a nyakamba ugrottak, amikor hazaérkeztek. És persze megint pityeregtem. Anyu meg mindig azt akarja főzni, amit épp szeretnék, de nekem tényleg teljesen mindegy, mi az aznapi menü, mert minden jöhet. (Körömpörköltet nem főz úgysem...)