Mehetek haza!!! 13.00-ra hívtam aput és néztem a percmutatót folyamatosan. Apu megjött, hazavitt, anyu ismét az egyik kedvencemet főzte (rakott kel), a gyerekek meg persze alig vártak. Az otthon töltött 10 nap hatalmas fizikai fejlődést okozott. Már néhány lépést egyedül is megteszek (pedig kezem-lábam még mindig zsibbad). Sőt! Réka megkérdezte, hogy mikor jön el az idő, hogy már ő is kivihet pl. a teraszra, vagy wc-re. El is jött néhány nap alatt....A nagyok egyikének vállára támaszkodom és lassú léptekkel haladunk.
Eleinte sokat keltem éjjel, mert „ürült” belőlem a víz. Éjjel persze apu kísér ki, nem is irigylem ezért. Aztán persze ez megállt.
A gyerekek nagyon sokat segítettek. Pakolni, teríteni. Sőt: főzni is. Viktor egy kiránduláson a barátaival és az óvónő vezetésével készített bográcsban levest: víz+húsleveskocka+levestészta+virslikarikák. Nagyon büszke volt, hogy az egyik nap (anyu segítségével) ő készítette a levest. Mivel nálunk mindig leves az első fogás, óhatatlanul ismétlődnek a fogások. El kell ismerjem, ha paradicsomlevest készítek, Réka már az asztalhoz sem ül. Anyu rávette, hogy a neten keresgéljen a nagylány receptet és szintén anyu segítségével készítse el. Réka talált egy tésztás-bazsalikomos-mozzarellás változatot. A főzés végére teljesen elfáradt ugyan, de olyat készített, ami neki is ízlett.
Aggódtam sokáig, hogy a kórházban töltött idő alatt a gyerekekkel eltávolodunk egymástól. Bár a kórház pszichológusa az ellenkezőjét mondta....
Szerencsére nem így történt. Olvastunk (még az én egykori pöttyös könyveim egyikét9), főztünk és játszottunk. Olyan nagyon jó volt otthon....
Otthonra sok gyógyszert váltottunk ki és a Spitex 3 napig még injekciózni is jött (hogy az egészséges sejtjeim szaporodjanak). Ennek folyományaként a vérképem annyira jó lett, hogy az utolsó két injekciót meg se kellett kapjam.
Nehéz volt az utolsó nap. Mivel nem tudom előre, hogy a vérképem mennyire romlik a köv. kemo miatt, ezért azt sem tudom, hogy mikor mehetek legközelebb haza. Remélem hamar!
A gyerekek persze nem akarták elfogadni, hogy vissza kell menjek. Nekem is nehéz volt, de azt meséltem nekik, hogy minden beteg sejtet ki akarunk ölni, ezért még vissza kell menjek többször is sajnos. Ölelgettük egymást és megígértem, hogy ahogy lehet, jövök!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.