Elröppent az egy hét. Este Viktor ölel: „anya, nem akarom, hogy visszamenj!”. Elmagyaráztam neki, hogy ez most fontos, hogy a beteg sejteket még elpusztítsuk. (A dokinéni szerint momentán nincs beteg sejtem, de így ez érthető Viktornak.)
Este 10-kor még joghurtot és kekszet eszem, mert a műtét miatt éjféltől nem ehetek és 8-tól nem is ihatok. Korán kelünk, ami aztán szerencse,mert dugóba kerülünk. Felvesznek és ugyanaz az szobám, meg az ágyam. Frau Schibli, a nénike, még mindig itt, de mintha fittebb lenne.
Kapok egy kanült a karomba, vért vesznek. Mivel elsőre nem találnak eret, elég kellemetlen.
Úgy volt, hogy 9-kor műtenek, de sajna továbbtolják 13 órára. Nem ihatok, nem ehetek. Hogy bírom ki? Aztán fél 11-kor jönnek értem, hogy mégis műtenek. Altatót kérek, de lassan alszom el. Aztán elpilledek, a varrásra ébredek, ami fáj. Aztán alszom tovább. Az ágyamban ébredek. Fáj a heg, de rajtam egy hálóing, de hogy hogy került rám? Passz. A műtőben levetkőztettek.
Délután jön a doktornőm és elmeséli, hogy jó helyre került testemben a szerkezet. Rögtön rá is kérdezek: „akkor a kanül kell még?” Mondja, hogy máris küld valakit, aki kiszedi. Majd elmeséli a továbbiakat. 3 nap kemo és szerdától ismét hazamehetek 2 hétre. Vérvételekre még kell jönni, ill. utána folytatódik a terápia. Még nem merem elhinni!
Elpanaszolom a kéz- és lábzsibogást (ezért sem tudok járni normálisan) és azonnal ír valami foszfát tartalmú gyógyszert. Remélem segít!!! Ha rendesen tudok majd járni, nagyon boldog leszek. És mivel az egyik gyógyszer okozta ezt a kemon belül, ezt a doktornő egy másikra cseréli a köv. kemoban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.