Hacsak nagy baj nincs, hétvégén még a fű se nő. Vesznek vért, mérnek testsúlyt (51 kg vagyok, ilyen sosem volt), vérnyomást, ellátnak gyógyszerrel (apropó nekem indult a második kemoterápia – bár minden leleltem negatív, de ez a protokoll), ennivalóval. A szobatársam épp lassan romló állapotban van (appláziának hívják itt), mert az ő betegsége az a típus. Én meg egyre erősödöm. Ő egyre kevesebbet eszik, én meg alig várom a reggelit. Érdekes módon mindkettőnk ízlése változott: egyikünk sem kívánja az édességet. Egész pontosan én reggel szalámit, tojást ennék, és mivel lehet is, ezért rávetem magam az ennivalóra. Érzem, hogy erősödöm és mindent meg is teszek érte. Igyekszem Tatjananak (a szobatársamnak) jó reklámot csapni, de ő bizony keveset eszik. A táplálkozási tanácsadóval azt beszélték, hogy legalább a tejtermékeket, tojást egye meg, azzal sokat pótol a szervezetéből. Egyébként mesterségesen kéne táplálni, ami a májának az amúgy is sok gyógyszer mellett sok lenne.
A héten az egyik nővértől gyönyörű dicséretet kaptam: látszik, hogy hatalmas lelkiereje van és minden nap igyekszik egyre többet tenni. Nagyon sokan csak fekszenek és várják, hogy ellássuk őket. Mint mondtam már: egy célom van....Egészségesen, megerősödve hazamenni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.